„Palackvisszaváltással
Horváth Lóránt: Orbán Viktor és az aranykonvoj döntéshozói félig már megmenekülve érezhetik magukat
Megbeszéljük...

Horváth Lóránt: Orbán Viktor és az aranykonvoj döntéshozói félig már megmenekülve érezhetik magukat

"Örülünk annak, hogy meggyanúsították Hajdu Jánost, viszont nem örülünk annak, hogy a többieket nem gyanúsították meg, illetve nem vették őrizetbe, mert gyakorlatilag így Orbán Viktor és azok a döntéshozók, akik ebben szerepet vállaltak, azok gyakorlatilag félig már megmenekülve érezhetik magukat" - fogalmazott a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában Horváth Lóránd ügyvéd. Az aranykonvoj pénzszállítóinak ügyvédje szerint az, hogy Hajdut időközben a Fidesz biztonsági igazgatójává nevezték ki, azt mutatja, hogy a nyomozás nem kíván eljutni a magasabb politikai szintekig, mert nem várható el Hajdu Jánostól, hogy a volt és a jelenlegi főnökére terhelő vallomást tegyen. Elmondta azt is, hogy egy ügyészségi dokumentumból - melyt indítványukhoz ma csatoltak - az szűrhető le, hogy a döntéshozók már a rajtaütés előtt is tudhatták, hogy nincs megalapozott gyanú bűncselekményre, ami indokolhatta volna az akciót.

Pikó: Drámai a közbiztonsági helyzet, az állam végre szálljon be és tegye a dolgát
Esti gyors

Pikó: Drámai a közbiztonsági helyzet, az állam végre szálljon be és tegye a dolgát

A nyílt droghasználat, a hajléktalanság és a rendőri jelenlét hiánya miatt drámai állapotba került a közbiztonság Budapest több kerületében – erről beszélt Pikó András a Klubrádió Esti gyors című műsorának adott interjúban. Józsefváros polgármestere szerint az önkormányzatok már minden tőlük telhetőt megtettek, de az állam nélkül nem kezelhető a helyzet. Úgy véli, sürgősen több rendőrre és célzott állami intézkedésekre van szükség.

Vízhiány: Pánikolnak az emberek, de még nem értik, hogy takarékoskodni kell
A lényeg

Vízhiány: Pánikolnak az emberek, de még nem értik, hogy takarékoskodni kell

Szadán konkrétan nem folyik víz a csapból, Szadán ez 4800 embert érint, a bölcsődét és az óvodát is bezárták, és a környéken sincs ivóvíz. Ha 10-15 százalékkal vissza tudnák fogni a fogyasztást az már segítene, de az emberek, mivel még nem voltak ilyen helyzetben, nem érzik ennek a felelősségét – ezt érzékelik a Klubrádiónak nyilatkozó, a krízis kezelésében résztvevő országgyűlési képviselők. Pacsmag Eszter Diána interjúi.

Bardóczi: Miközben Budapest agglomerációja hízik, zabálja fel a város körüli zöld gyűrűt
Reggeli gyors

Bardóczi: Miközben Budapest agglomerációja hízik, zabálja fel a város körüli zöld gyűrűt

Miközben a kormány víztakarékosságra szólítja fel a lakosságot a rendkívüli hőség miatt, Bardóczi Sándor szerint Budapesten jelenleg nem a vízhiány jelenti a legnagyobb problémát. A főváros főtájépítésze a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában arról beszélt: a valódi gond az agglomeráció robbanásszerű növekedése, amelyet nem követett a víziközmű-hálózat fejlesztése.

Martin: Nagy baj van az igazságszolgáltatással, ha Mészáros nem akad a horgára
Reggeli gyors

Martin: Nagy baj van az igazságszolgáltatással, ha Mészáros nem akad a horgára

Az igazságszolgáltatásnak és a vagyonvisszaszerzésnek el kell jutnia a legnagyobb érintettekig is – véli Martin József Péter. A Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója szerint, ha az elmúlt években létrejött rendszerek és ügyek közül egyetlen nagy szereplő sem kerülne vizsgálat alá, az komoly problémát jelezne az igazságszolgáltatás működésében.

Ausztria mint a
Reggeli gyors

Ausztria mint a "Nyugat kapuja"

A Habsburg Monarchia, mint az EU előképe? A jelek szerint az a nézet, hogy a Habsburg Monarchia a népek börtöne volt, Bécsben erősebben él tovább, mint Pozsonyban, Budapesten vagy Szarajevóban. Ausztriát az egykor ellene lázadó Magyarországon is "a Nyugat kapujának" tekintik, nem véletlen, hogy Magyar Péter mélyítené a kapcsolatot – mutat rá Techet Péter a Neue Zürcher Zeitungban. Lapszemle.

Kiss: Attól még, hogy a Tejútrendszer pincéjében egy fekete lyuk van, attól még a tízemeletes ház ott van
Reggeli gyors

Kiss: Attól még, hogy a Tejútrendszer pincéjében egy fekete lyuk van, attól még a tízemeletes ház ott van

Az Euclid a Tejútrendszer központi részéről, a galaktikus dudorról készített rendkívül részletes felvételt, amelyen mintegy 60 millió csillag látható. Kiss László csillagász kiemelte, hogy ezek a csillagok nem újonnan felfedezett égitestek, hanem korábban is ismert objektumok, azonban ilyen éles és részletes kép még soha nem készült erről a sűrű csillagmezőről.

Az orosz kormány túl messzire ment a statisztikák manipulálásában
Hetes Stúdió

Az orosz kormány túl messzire ment a statisztikák manipulálásában

Rendkívül feszült a helyzet az orosz gazdaságirányítás csúcsszintjein – mondja Vladimir Milov, volt orosz energiaügyi miniszterhelyettes, aki nemrég az orosz háborús gazdaság fordulatáról tett közzé elemzést. A gazdasági helyzet romlása miatt nő az elégedetlenség, de a háborúval szembeni civil ellenállásról keveset hallani. Nem véletlen félnek az emberek, csak tavaly 70 politikai fogoly halt meg börtönökben – számolt be Milov, aki több mint negyedszázada harcol Putyin rendszere ellen. Most Vilniusban él, miközben hazájában terroristaként listázták és távollétében nyolc év börtönre ítéltek. Csernyánszky Judit interjúja.

A határ a neutroncsillagok és a fekete lyukak közt
Utópia

A határ a neutroncsillagok és a fekete lyukak közt

Magyar kutatók számításai szerint egy neutroncsillag maximális tömege körülbelül a Nap tömegének 2,2–2,3-szorosa lehet. E fölött a neutroncsillag már nem képes ellenállni a gravitációs összehúzódásnak, és fekete lyukká omlik össze.

Hadházy: Nem hatalomtechnikával kell eltávolítani a bűnszervezetet a parlamentből
Reggeli gyors

Hadházy: Nem hatalomtechnikával kell eltávolítani a bűnszervezetet a parlamentből

Ha egy képviselő jól dolgozik, akkor jól beágyazottá válik. Ha korrupt vagy nem dolgozik, akkor el kell küldeni. Ennek viszont nem az a jó módja, hogy a választójogot korlátozzuk. Meg kell győzni a választókat, illetve hagyni kell, hogy az igazságszolgáltatás utolérje a vétkeseket – mondta Hadházy Ákos a Reggeli gyorsban. A korrupcióellenes munkájáról ismert poliikus szerint a képviselők mandátumának korlátozása éppen, hogy kedvez a korrupciónak.

Skandináv bevándorlók érkeztek a Kisalföldre a Római Birodalom bukása után
Reggeli gyors

Skandináv bevándorlók érkeztek a Kisalföldre a Római Birodalom bukása után

A ’Bevándorlók hazánkban a Római Birodalom bukása után’ címmel megjelent legfrissebb kutatás szerint skandináv népek érkeztek a Kisalföldre – írta vasárnap New York Állam Suffolk megyei lapja, amely a Science folyóiratban is közölt tanulmány alapján kérdezte a szerzőket, akik között egyébként a fotók tanúsága szerint magyar is volt, Koncz István, az ELTE-ről, de ő most éppen nem nyilatkozott a lapnak. A szerző Daniel Dunaief.

NKA-botrány: mind a hat gyanúsítottat letartóztatták Kecskeméten

NKA-botrány: mind a hat gyanúsítottat letartóztatták Kecskeméten

Hajdúhadház küzd a környezetkárosítás ellen, Miskolc már túl van rajta. Bács-Kiskunban buknak az NKA-botrány szereplői, Szegeden nem mindenkinek könnyű az egyetem, Veszprémben nem kérik a lakóparkot, míg Szolnokon a MOL-székházba költöznek. A többi között ezekről az érdekességekről számol be a független helyi lapok heti médiaajánlója.

Anno Budapest: A Fészek Klubban
Anno Budapest

Anno Budapest: A Fészek Klubban

Kell egy hely, ahol a magunkfajta bohémek összegyűlhetnek időről időre. Ez nemcsak a vasárnaponkénti Anno Budapest, de kell egy fizikai hely is, és pont egy ilyenről emlékeztünk meg június 28-i adásunkban. Ez a Fészek Művészklub.

„Hallgasson
Lehet intelligencia tudat nélkül?
Mesterséges értelem

Lehet intelligencia tudat nélkül?

A mesterséges intelligencia nem gondolkodik úgy, mint az ember, nincs tudata, és mégis olyan feladatokat old meg, amelyek néhány éve még elképzelhetetlennek tűntek. Szabados Levente, a Frankfurt School of Finance and Management docense és a Neuron Solutions társalapítója szerint a valódi fordulat nem az volt, hogy a gépek „okosabbak” lettek, hanem az, hogy teljesen újra kell gondolnunk, mit jelent egyáltalán az intelligencia és a megértés.  

Piknikhangulat a Pride-on és emlékezés a Fidesznek mutatott fityiszre
A lényeg

Pride: emlékezés a Fidesznek mutatott fityiszre

Orbán tavaly sokat tett a Pride-ért – mondta Karácsony Gergely főpolgármester az idei LMBTQ-fesztiválon, utalva arra, hogy az Orbán-kormányzat tavaly megpróbálta betiltani a rendezvényt – sikertelenül. Karácsony azt is mondta, szeretné, ha ő lenne az, aki összeadja majd az első azonos nemű párt Budapesten. A rendezvényen a tavalyinál kisebb, de így is sokezres tömeg vett részt. Csak kisebb atrocitások fordultak elő.

Corrs-hétvége
Zebrádió

Corrs-hétvége

28 évvel ezelőtt került a brit albumlista élére Corrs testvérek második albuma és indult el a zenekar máig tartó pályafutása. A Corrs munkásságát idézzük fel a Zebrádió következő hétvégéjén. Hallgasd Te is a Klubrádió zenei csatornáját!

Mobilalkalmazásaink - Töltse le!